A dolog egyébként egyrészt annyira elborultnak tűnik, hogy az első benyomásom az volt, hogy ezt írhatta akár egy kifinomult SciGen-cikkgeneráló is, esetleg kamu az egész,
jobban megnézve elméleti szempontból viszont érdekes munka már csak azért is, mert az első olyan, amikor egy ilyen, szoftverek mutációján alapuló modellt sikerült élesben is kipróbálni, androidos mobilokra erre képes appokat fejleszteni, mint PoC.
Leegyszerűsítve ha elmegy a mobilhálózat, elvileg a mobilok képesek lennének egymással kommunikálni olyan elven, ami leginkább a point-to-point kapcsolatok felépítésére emlékeztet, ahol bizonyos köztes eszközök relay szerepet töltenek be, egyik sem központi szerepű, de a lényeg, hogy a két végpont előbb-utóbb megtalálja egymást. Nincs olyan hálózatelmélettel foglalkozó könyv, amelyik ne hozná példaként, hogy az internet azért nőhetett ilyen szép nagyra illetve azért nem lehetne csak úgy kilőni, mert decentralizált, nincs olyan kritikus pontja, aminek a kiesésekor az egész hálózat összeomlana, holott tudjuk, hogy a gyakorlatban számtalan módon ha nem is lehetne romba lehetne dönteni az egész netet, de drámaian belassítani igen. A neten is vannak komolyabb és kevésbé komoly csomópontok, hasonlóan ahhoz, hogy a TOR működésekor is az entry node, a köztes node és az exit node teljesítménye maghatározza a TOR-böngészés sebességét, ami még mindig nem túl nagy. [Aki nagyon nincs képben: ha a net annyira decentralizált lenne, mint amilyennek megálmodták, eleve nem lenne szükség internetszolgáltatókra sem, ahol nagyteljesítményű hálózati eszközök biztosítják az útválasztást. ]
A netes infrastrúktra és a mobil insfrastruktúra kiesését hasonló okból nem tudná helyettesíti az, ha elvben minden mobileszköz a világon elérhetne egy másikat: mivel a mobileszközök mégiscsak kliensek, ezért a teljesítményük egyszerűen kicsi lenne hozzá.
Full paper erre: http://arxiv.org/pdf/1511.00444v2.pdf
kép: thestack.com